3.

Másnap reggel Ian kocsijában ülök, mert újra nálam töltötte az éjszakát. Mondhatnám, hogy felejthető volt, de hazudnék, alig aludtam valamit. Na, nem az észveszejtő orgazmusoktól, hanem azok hiányától. Csak hánykolódtam jobbra – balra, s próbáltam lehunyni a szemeimet. Ennek ellenére nem tudtam kiverni a fejemből őt és a simogatásait. A kezei érdesek voltak, amitől folyamatosan rázott a hideg, mert odafigyelt, hogy ne érjen hozzám durván, így olyan volt mintha egy pillangó repkedne rajtam.

Barbara előtt meg is kellett engednem ezeket a röpke perceket, így csak nagyobb bűntudattal léptem le a Weatherford házból. A délutánt – hála Tednek – egyedül tölthettem, otthon, a négy fal között, s elmerülhettem a Disney nyújtotta buborékban. Persze este Ian csengetett, hogy az édesanyja nem marasztalta, miszerint a menyasszonya iszonyúan várhatja haza. Na persze, majd ha fagy.

- Bébi, a bátyád is itt lesz? – A kérdés hallatán felsóhajtok. El is felejtettem, hogyha én nem is, de Jason már találkozott az idősebb Weatherford testvérrel, s elég jó barátok lettek. Ezt hívják patt helyzetnek vagy mi…

- Ne szólíts így, csak ha van valaki a közelünkben – morgom, miközben belenézek a kistükörbe, megszemlélem a vörös rúzsomat, majd elhúzom a számat. Úgy nézek ki, mint akit kimosott egy mosógép, s nem száradt meg. Egyszóval: szarul. Az álmatlanság, a szex hiány és az idegesség nyomokat hagyott rajtam, annak ellenére, hogy mindent bevetettem, amit anyutól és Baby-től tanultam az évek során.

- Csinos vagy, nyugi.

- Ezt kurvára kétlem! Az Istenit, hiszen alig aludtam valamit! – kiabálom, mire megilletődve néz rám, majd felnevet.

- Nyugi, mindenki azt fogja hinni, hogy basztunk.

- Tessék? – kérdezem elkerekedett szemekkel. Féloldalasan felé fordulok és várom a magyarázatát, mert ez elképesztően ocsmányul hangzott, még az ő szájából is. Ennek ellenére, vagy épp ezért egy pillanat alatt összehúzódtak lent az izmaim. – Hogy fogalmaztál?

- Ne mondd, hogy soha senki nem dugott meg annyira, hogy így nézz ki!

- Ehhez semmi közöd!

- Szerintem meg van, ha már anyám kedvéért belementél ebbe a színjátékba.

- Fogd be! – Nézek rá mérgesen, ennek ellenére nem igazán akarja abbahagyni.

- Belehalnál, ha nem lennél ennyire frusztrált? Senki nem fogja bevenni, hogy boldogok vagyunk, ha így viselkedsz. Nem lehetnél kedves és odaadó?

- Oh, hát miért nem ezzel kezdted? Vedd elő a farkad és állj félre, azonnal leszoplak, hogy odaadó menyasszony legyek – ordítom, miközben a felkarjába öklözöm. – Így gondoltad?

- Kezdetben megtenné – röhög, amitől egy pillanatra én is elmosolyodom. A szemét! – Szép a mosolyod.

- A közhelyek nem igazán jönnek be – nevetek, mire nyelvet ölt rám. Én is ugyanezt teszem, csak úgy viszonzásképpen, majd felkacagok a grimaszát látva.

- Mit meg nem adnék azért a nyelvért – sóhajtja, majd leparkol a szüleim háza előtt. Felsóhajtok, megvárom, hogy az én oldalamra érjen, ugyanis már elindult, s nem akarok még nagyobb bunkónak tűnni, mint amekkora vagyok, így hagyom, hogy kisegítsen a kocsiból. Összekulcsolja az ujjainkat, miközben felsétálunk apuék teraszához tartozó lépcsőn, ahol már mindenki minket vár. Elmosolyodom édesanyám örömkönnyeit látva, ahogy Baby és Clara álmatag vigyora is nevetésre ösztönöz, Ted biccent egyet, köszönésképpen és itt hagyom abba a szeretteim kémlelését. A lányok kuncogva gratulálnak és őrjöngve ölelgetnek szét minket.

- Hugi! – Lép ki a teraszajtón Jason, amitől én sírom el magam. – Olyan régen láttalak!

- Jaj – nyögöm, nem tudva, hogy a könnyeimet töröljem e le, vagy szaladjak oda hozzá. Így csak állok és sírok, Ian kezét szorongatva. Ő csak ad egy puszit az arcomra, majd előrelök a bátyám felé. A nyakába borulva kacagok, amikor körbeforgat, mint kiskoromban.

- Nem szép dolog kihagyni az idősebbeket a szervezésből ám – röhög, majd kezet fog Iannel. – Örülök, hogy a kishúgom oldalán látlak viszont.

- El sem tudod képzelni, én mennyire örülök neki – vigyorog rám a vőlegényem, amitől összezsugorodik a gyomrom és el is múlik a felhőtlen örömöm.  A szüleim is kicsattanó örömmel üdvözölnek minket és innentől már csak csapongva vagyok képes beleszólni a társalgásba.

Megtudom, hogy Jason igazából Barbara miatt jött haza az utazgatásból és anyunak nagyon tetszik a türkiz színű koszorúslány ruha ötletem, na meg hogy itt lenne a legjobb az esküvőt tartani a kertben, s a pagodában. Én csak bólogatok, hümmögök és próbálok kibújni a válaszadás alól. Persze Ian nem így tesz, amibe lehet beleszól, kifejti a véleményét és egyetért a szüleinkkel.

- Nem kellene házat néznetek? Hiszen tegnap előtt már a babáról is beszéltetek – kotyog közbe Amanda, amire felkapom a fejem és szúrós szemekkel nézek Danny-re. Ő meghunyászkodva ül a párja mellett és próbál közbevágni valami mást, de minden hiába, kapva kapnak a családtagjaink a témán. A kérdések egyszerre záporoznak: Várandós vagy? Hányadik hét? Mondjátok csak kisfiút vagy kislányt szeretnétek? Kik lesznek a keresztszülei? Segítsünk házat választani? A gyerek előtt vagy után akarjátok megtartani az esküvőt?

- Jobb lenne a baba előtt beköltöznötök a családi fészekbe. Holnap reggel az első dolgom lesz felhívni az ingatlanosunkat – mosolyog apa, amitől görcsbe rándul a gyomrom és hányingerem támad.

- Én… Ne haragudjatok, de nekem most… - Mutogatok a ház felé, miközben lesütött szemekkel verekszem át magam a többieken.

- Kicsim! Csillagom! Bébi, várj meg! – kiáltanak utánam, de nem törődve velük megyek előre, csak a mosdóba akarok eljutni, ahol kiadhatom magamból a nehezen lenyelt falatokat. – Tira! – Kapja el a kezemet a fürdőajtó előtt Ian, amitől még idegesebb leszek és kétrét görnyedek, hátha nem hányom le őt. Add Istenem, hogy ne most kezdjek el öklendezni! Kérlek!

A számra tapasztom a tenyeremet, a másikkal a gyomromat fogom és mélyeket sóhajtok. Ian megnyugtatóan simogatja a hátamat és dúdol valami ismeretlen dallamot, így lassan sikerül megnyugodnom. Felsóhajtok, majd fel is állok. Ian lenéz rám és mosolyog.

- Jobban vagy?

- Köszönöm! – motyogom és érzem, hogy fülig elvörösödöm, ami olyan ritka, mint a fehér holló.

- Hogy mondtad? Bébi, ha ilyen kedves leszel velem, mikor rosszul vagy, azonnal teherbe kell ejtenem téged! – nevet fel, majd gyorsan abbahagyja. – Bár, ahhoz le is kellene varázsolnom rólad a bugyid – húzza el a száját, amitől nekem támad nevethetnékem.

- Tényleg köszönöm – mosolygok.

- Rendelkezésére állok kapitány! – kiált fel, s haptákba vágja magát, amitől nem bírom tovább és felnevetek. – Te beteg vagy! – Rázom a fejem a csibészes mosolyát látva, majd kézen fogom és kifelé kezdem el húzni.

- Szívem! – Szalad hozzám anyu, nyomában Barbara és mind a ketten úgy ölelgetnek, mintha a halálból tértem volna vissza. Megnyugtatjuk őket, hogy minden a legnagyobb rendben, csak jól esne egy kis pihenés a sok pörgés után. Megbeszéljük, hogy hanyagoljuk egy kicsit a jövőre néző terveinket Iannel és csak lustálkodunk a következő héten, valamint vasárnap várnak minket reggelire, ha már az egész család itthon van. Jól esik, hogy Danny családja, plusz a lányok is ebbe a körbe tartoznak. – Kiránduljatok egyet a jövő héten, élvezzétek a jó időt gyerekek!

- Hátha összejön közben az az unoka is! – nevet apa, amitől újra elkap a rosszullét, miszerint ennél nagyobbat nem hazudhattam volna a szemükbe. Ha ez kiderül összeomlanak. Ian megszorítja a kezemet és bátorítólag rám mosolyog. Hátulról átölel, közelebb húz magához és belecsókol a tarkómba.

- Kérlek, anyuért. Amúgy is, nézd milyen boldogok – suttogja. Látom. Pont az a baj, hogy látom. Az én tökéletlen családom boldog, mert engem is annak hisznek.

2.

Barbara izgatottan hallgatja Amanda és a drága fiai beszámolóját a nagy leánykérésről, míg én csendben ülök a hintaágyban Ian mellett, bólogatok és igenekkel felelek a megfelelő helyeken, Ted pedig összehúzott szemekkel áll és néz ránk, míg a felesége vállait simogatja. Próbálja lenyugtatni, ugyanis a szívinfarktusa után az orvosai teljes körű nyugalmat írtak elő neki, most mégis rettentően izgatott. Alig bír ülve maradni, s állandó jelleggel kérdezősködik rólunk, Iannel. Én már az elején elvesztettem a fonalat, mikor Amanda kikotyogta a reggeli közben, és majdhogynem megfulladtam a pirítósomtól, valljuk be, elég szerencsétlen halál lett volna, de egyre kevésbé örülök, hogy nem történt meg. Hiszen Barbara az ölelgetések után, felhívta a szüleimet, miszerint: „Helenéknek is tudniuk kell ezt a csodás hírt!” Aha, hát azóta csörög a telefonom, megállás nélkül érkeznek az sms-ek a barátnőimtől, akiket anyu értesíthetett, s ha ez még nem lenne elég, a holnapi villásreggelire mindenki meg van hívva, hogy ünnepeljünk. Úgy értem, mi van? A szüleim azért ennyire nem ismerhetnek rosszul! Én és egy távkapcsolat? Két hét múlva meghaltam volna szerelmi bánatomban. Ennek ellenére csak Ted néz ránk gyanúsan. Felteszem, jogosan.

A maradék önuralmamat összeszedve állok fel, s jelentem be, hogy el kell mennem a mosdóba. Adok Barbarának egy puszit, majd tovább is állok. Danny annyi kibaszott hálával és köszönömmel jön nekem, hogy az egész élete kevés lesz rá. Csak érjek ki innen. Mert egy dolog, ha a barátainknak hazudunk, a másik, ha a Weatherford szülőknek, de az enyémeknek? Ez már egészen más dolog. Ennyit azért nem érhet Dannynek Amanda, ugye? Hiszen nem akarhatja, hogy ezt sokáig folytassam. Csak féltékeny volt, majd megnyugodott volna szegény lány. A szerelem hülyeségeket hoz ki az emberből, megértem. Ennek ellenére nem játszhatjuk el a szerelmes párt örökidőkig mindenki előtt, mert Amanda nem bízik bennem…

Beérve a nappaliba megállok, és a falnak dőlök. Mélyeket lélegezve próbálok megnyugodni és nem elsírni magam. Normális vagyok én? Csak sodródom az árral, nézem Iant, ahogy hazudozik, s nem látszik, hogy egy cseppet is bánná. Neki teljesen kényelmes megoldásnak tűnik az ügyvédi szakmájához egy elrendezett házasság. Legszívesebben ordítanék, de mindenhol körülvesznek, így csak kikapcsolok.

Szeretem a legjobb barátomat, bármit megtennék érte, s úgy érzem ezt már bizonyítottam, szóval nem értem, ha annyira szerelmes Amandába, s fordítva, akkor meg kellene értetnie a lánnyal, hogy nem jelentek veszélyt a kapcsolatukra. Hiszen a későbbiekben újra szingli leszek, és maradok, ahol vagyok. Ennek ellenére magamra öltök egy friss menyasszonyhoz illő mosolyt, és elindulok a kertbe, ahol a többiek már ott járhatnak, ki miben lesz jelen a menyegzőn.

– Várj egy pillanatot, Szívem – jön velem szemben Ted, amitől görcsbe rándul a gyomrom, és megfeledkezve magamról a hasamhoz kapok. Egy másodpercre oda kapja a tekintetét, majd visszanéz a szemeimbe. – Áruld el, Csillagom, mi folyik itt. Lehet, hogy Barbarát könnyű becsapni ilyen romantikus maszlaggal, de engem nem. Feszült vagy, figyelmetlen és olyan távolságtartó a fiaimmal, mintha te lennél a nyár tündér, ők meg a tél hercegei.

Megmerevedek, ott, álló helyzetben, majd kiengedve a visszatartott levegőt, lehuppanok a kanapéra. Megkönnyebbülésemben elsírom magam, mire Ted mellém ül, és elkezdi simogatni a vállam. Vár, amíg megnyugszom, s mikor megtörténik, hüppögve elmesélem neki az egész sztorit, amibe a fiai kevertek. Megértően bólogat és káromkodik, így egy kicsit jobb kedvem kerekedik a végére.

– Honnan szedted a tündéres hasonlatot?

– Barbara imádkozik egy unokáért, ezért megnézett egy mesét, Csingilingről. Ne is kérdezd! – legyint lemondóan, amire felnevetek.

– Imádom Csinget – mosolygok. Ő is ezt teszi, majd komoly képpel néz rám. Bólintok, miszerint várom a tanácsát. Ugyanis kifogytam az épeszű ötletekből.

– Csillagom, olyan vagy ennek a családnak, mint a napfény. Nélküled el sem tudjuk képzelni az életünket. Évek óta jársz ide, az egyetemnek pár nap múlva vége. Csak a diplomaosztótok van hátra. A szüleiddel barátok vagyunk, így soha nem kérnélek arra, hogy hazudj, de tedd meg értünk, Barbaráért. Nincs jól, persze javult az állapota, de gyorsan fárad, magas a vérnyomása és annyira izgul, mi lesz Dannel és Amandával. Megkedvelte az elmúlt egy évben azt a lányt. – Egy pillanatnyi szünetet hagy, majd folytatja. – Össze-vissza fecsegek itt – sóhajt. Érdeklődve nézek rá. Nem pontosan értem, mi történik most. – Szóval… Szeretünk, szeretjük az ostoba fiainkat is, de itt most az a legfontosabb, hogy ne érje stressz a feleségemet. Nem biztos, hogy tudna mibe kapaszkodni, ha Ian vagy te elmennétek, netán Amanda, mégis, a legrosszabb az lenne, hogy a szíve nem bírná ki ekkora örömhír után a veszteséget. Képes lennél erre? – kérdezi reménykedve, picit bosszúsan. Csak pislogok.

– Mire is kérsz pontosan? – Nyelek egy nagyot, mert sejtem a választ, s ha ő kér meg rá, az nem olyan, mint Danny kérése, sem Amanda kedvéért eljátszott színjáték. Ez fontos. Neki és az egész családomnak.

– Legyél Ian menyasszonya, míg Barbara jobban nem lesz.

– Ted én nem… Ne haragudj, de ez eszméletlenül kínos így is. Nem tudjuk, mikor épül fel teljesen Barbara, mi van, ha hónapokig tart? Addig legyek a fiad párja? – kelek ki magamból. Felpattanok és fel-le kezdek járkálni. Ő csak megértően hümmög, majd idegesen feláll. Megállít, s megölel. Jóleső érzés Ted karjaiban lenni, mintha az apám lenne. Megpuszilja a fejem búbját, majd elenged. Egyből jobban érzem magam. – Megteszem. A pótszüleim vagytok. Majd belehaltam két hete, mikor Barbara bekerült a kórházba. Rajtam nem múlhat az egészségügyi állapota. Leszek a fiad álmenyasszonya. – Bólintok megerősítés képen, amitől halvány mosoly kúszik az arcára. – Viszont! Nem ígérhetem, hogy lesznek unokáid a továbbiakban, mert ha a fiad nem tartja a gatyájában a farkát, kiherélem! – morogom, amire elneveti magát.

– Hidd el, lesz egy-két keresetlen szavam mind a kettő tökfilkóhoz. Azt hinné az ember, húsz év felett a fiai felnőttek… Mekkorát tévedtem – nevet, én is kuncogok, majd belékarolva csatlakozunk a kertben ücsörgőkhöz. Én leülök Ian mellé, jó szorosan, hátha veszi az adást és átkarol, de csak értetlenül pillant felém, ahogy Danny is. Rájuk mosolygok, bár nem a legőszintébben, amíg rá nem nézek Barbarára, onnantól pedig nem is lehetnék hálásabb: szeretem őket. Befogadtak a lányuknak, összebarátkoztak a szüleimmel, s mindenhova elvittek magukkal, ahova csak ők mentek az elmúlt években, támogattak az egyetem folyamán, még ha egy hülye faszkalapot is szedtem össze, aki dobott, mellettem álltak. Őszintén nevetek rá Ianre, mikor mond valamit a koszorúslányok fodros ruhájáról. Ha játszunk, akkor játsszunk jól: megfogom a kezét és összekulcsolom a combomon az ujjainkat, majd adok az arcára egy puszit.

– Türkizkék, hosszú ruhákra gondoltam – mosolygok édesen. Amanda bólint, miszerint tetszik neki az ötlet. Dan csak néz és próbálja megfejteni, mi történik, Ted mosolyog és elismerően bólint. Szóval egész jó színésznőnek bizonyulok, ha tényleg megerőltetem magam.

– Drágáim, mikorra tervezitek az esküvőt? – kérdezi Barbara, mosolyogva. Ian felém pillant, amire rákacsintok.

– Nem tudjuk, anya.

– Tegnap este azt mondták nem szeretnének sokáig várni – kotyog közbe Amanda, amire megszorítom a „párom” kezét.

– Ez remek! Holnap megbeszélünk mindent, édesanyáddal bármiben segítünk, amiben csak kell.

– Köszönöm szépen, elkél a segítség, ugye Édesem? – kérdezem Iant, aki átkarolja a derekamat és megpuszilja az arcomat.

– Így van, Bébi – nevet. Rámosolygok és hozzábújok. Sajnos a jóleső érzést megtudnám szokni, ami elkap minden pillanatban, amit mellette töltök. A puszik, simogatások és az észveszejtő csókok a nyakamon… Már megint beindultam, pedig nem tesz semmit, csak mellettem ül… Mégis, ha a tegnap estére gondolok, a járdán, a bugyim elkezd nedvesedni, ami nem jelent túl jót az álházasságunkra nézve. Nem képzelhetek bele többet, mint az összes eddigi rossz kapcsolatomba. Csak álmenyasszony vagyok, ő az álvőlegényem, és rohadtul igaz, hogy benedvesedtem tőle.

1.

Becsukott szemekkel ülök az egyik bokszban a Billyben, ugyanis ide ültetett le Danny, miután látta, hogy az előző szituáció sokkolt. Itt nem túl hangos a zene, miszerint a srácok megszavazták, hogy nem egy szórakozóhelyen, hanem egy kocsmában ünnepeljük meg az ifjú párt, vagyis minket Iannel. Na, igen…

Nem vagyok semmire sem képes. Tátogok, pislogok és ülök. Ennyi telik tőlem a jelen helyzetet elnézve. Fel sem tudom fogni igazán, ami velem történik. Foghatnám poénra, de Amanda nemrég jött ide, hogy gratuláljon és bocsánatot kérjen, miszerint elhordott mindenféle ribancnak, valamint elmondása szerint óriásit tévedett. Én csak bólogattam, amióta megláttam Iant, így hihette azt, hogy igent mondtam a lánykérésre, valamint a drága legjobb barátom helyeslő ordítása eléggé meggyőzött minden jelenlévőt, hogy ennek örülni kell. Csak engem hagynak ki az információcseréből! Normálisak?

– Édesem, minden rendben? – kérdezi vigyorogva Ian, miközben becsúszik mellém, s átkarolja a vállaimat. Lesújtva nézek rá, és összehúzott szemekkel várom, hogy felfogja, vegye le rólam a kezét, ennek ellenére még jobban hozzám simul. Itt telik be a pohár, és szedem össze minden ép agysejtemet, hogy elmondjam, mi nincsen rendben jelenleg. – Tudod mit? Semmi sincs rendben! Nem olyan régen kérted meg a kezemet egy szórakozó hely előtt, úgy, hogy nem is ismerjük egymást! Ja, és ha ez nem lenne elég, mindenki, ismétlem, mindenki azt hiszi, hogy most a menyasszonyod vagyok! Normálisak vagytok ti ketten a testvéreddel? Mert esküszöm, a legjobb barátom olyan helyzetbe hozott, amitől hányingerem támad! – suttogom fojtottan a képébe, amitől a szája még nagyobb mosolyra görbül, én pedig majdnem az eszemet vesztem a dühtől. – Még van képed? – kiabálom el magam. Nem érdekel már semmi. Ezek nem normálisak.

– Cica, semmi gond. Nyugodj meg, ha gyereket szeretnél, könnyen megoldhatjuk – nevet a többiek felé, amire lesütöm a tekintetem, mert attól félek, mérgemben elsírom magam. A srácok csak gratulálnak, és isznak is tovább.

– Jézusom! Fejezd már be. Elképesztő vagy – morgom, amire ismét rám figyel.

– Csak egy jól sikerült hazugság, pár nap múlva kamuzol majd valamit Amandának és ennyi.

– Holnap megyek hozzátok! Érted? Ő is ott lesz! Mi van, ha elkotyogja? Úristen! Soha többé nem mehetek hozzátok! – pánikolok ismét, ő pedig megrázza a fejét, és megfogva a csípőm az ölébe ültet. Elkezdek ficánkolni, mert rá kell jönnöm, hogy nem a rohamom a legfontosabb, hanem a kezei rajtam. Egy pillanatra megcsap az édes parfüm illata, a hozzám préselődő meleg, kidolgozott felsőtest jóleső érzése, majd felrázom magam a bizsergető érzésből, és próbálok kimenekülni a karjaiból.

– Semmi baj, nyugi, Tira – simít végig az oldalamon. Ha azt hitte, ettől jobb lesz, akkor jó nagy hülye.

– Fogd a barom öcsédet, és menjetek, beszéljetek Amandával!

– Miről kell velem beszélnetek? – kérdezi az említett, miközben helyet foglal velünk szemben. – Nagyon szép pár vagytok.

– Nem szeretnénk sokáig jegyesek lenni, így beszélgettünk egy kicsit, hátha lennél az egyik koszorúslány – válaszolja Ian. Én csak pislogok a hazugságot hallva, majd kezdek szép óvatosan lecsúszni az öléből a helyemre. – Szívem, nem vagy nehéz, maradj csak – ránt vissza. Ennek tényleg nem tanítottak semmit? Amanda örömujjongásban tör ki, amitől keservesen dőlök hátra egy pillanatra, mikor eszembe jut, hol is ülök. Mind a kettőnk teste megfeszül. – Ha így folyatod, nem a nászéjszakán veszted el a szüzességed – morogja a tarkómba, s ad egy puszit is. Jó, engem már nem érdekel, még Danny sem, végeztem a kamuzással!

– Figyelj csak, Amanda, örülök, hogy minden a legnagyobb rendben van kettőnk között, és tisztáztuk a dolgokat, de tudnod kell, hogy…

– Hogy rettentően szerelmes belém – vág közbe Ian. Felmordulok, majd folytatom a mondatomat.

– Ez nem igaz – sóhajtom.

– Persze, mert még annál is jobban szereti. Látszik rajtuk, nem?  – kérdezi Danny, miközben leül a barátnője mellé.

– Olyan aranyosak! – mosolyog Amanda, amitől nekem is mosolyognom kell, aztán rájövök, hogy még mindig nem sikerült elmondanom, amit szeretnék.

– Szóval, azt szerettem volna mondani, hogy én nem…

– Ő nem szeret engem, soha nem is volt kettőnk között semmi. – Danny halál komoly arccal néz rám.

– Ez igaz, de Ian és én…

– Örülnénk, ha olyan kapcsolatotok lenne, mint nekünk – szól közbe az állítólagos párom. Ez hihetetlen! Szerintem ők ezt gyakorolják otthon. Dan és Ian a tökéletes hazugságszövők, vagy valami ilyesmi.

– Igen, remélem, anyuék lassan már az unokájukkal játszanak majd.

– Elég már fiúk! – emelem fel a hangom, mire értetlenül néznek rám. – Azt szerettem volna mondani, hogy…

– Hogy nagyon örül a kapcsolatunknak és boldog, amiért szerelmes vagyok beléd, ezt pedig soha nem tenné tönkre – néz rám jelentőségteljesen a legjobb barátom, így megadva magam csak helyeselek. Tényleg nem tennék ilyet vele. Ha így tudok, akkor így segítek.

– Furán viselkedtek – nevet fel a lány, mire mindenki ugyanígy tesz, majd fogja magát, és csatlakozik a srácokhoz a másik asztalnál.

– Köszönöm! – tátogja Dan, majd ő is továbbáll. Kiszállok Ian öléből, s jelentőségteljesen nézek rá.

 – Bébi, azt hiszem, nemsokára házasok leszünk – vigyorog.

– Milyen tenyérbe mászó képed van, Szerelmem – mondom gúnyosan. Felnevet, majd édesen rám mosolyog. – Tudod, vehetném poénra is, csak az a baj, hogy a szüleiddel találkozom holnap – vigyorgok rá fölényesen, hátha felfogja, ez komoly dolog, mindenesetre nem úgy néz ki.

– Édes vagy, ha dühöngsz.

– Akkor már egy kibaszott vattacukorrá kellett volna változnom, Weatherford! – mérgelődöm tovább.

– Megkóstolhatlak? – kérdezi felhúzott szemöldökkel. Milyen jól nézne ki, ha nem lenne ennyire agyhiányos. Kidolgozott vállak, lapos has, markáns arc, szép barna szemek, gödröcskék az arcán és rettentően magas, ami túl jól illik hozzá. Felülkerekedik mindenkin, ebben hasonlítanak az öccsével.

– Soha – morgom, majd megkérem, hogy engedjen ki, mert szomjas vagyok, de csak feláll és hoz nekem egy pohár Pina coladát, amire összeráncolt homlokkal kezdek el bámulni.

– Bocs Szívem, ha nem jó, hozhatok mást.

– Ez a második kedvenc koktélom.

– Örülök – mosolyog. Most tényleg aranyosan, amitől egy pillanatig elolvadok, majd visszatérek a jelenbe. – Szerinted, ha nem kérem meg a kezed, miként alakult volna az este?

– Bemutatkoztam volna, majd ha felkértél volna, kitudja, lehet, táncolok is veled. Nem tudom, egyelőre annyi van meg, hogy anyu és apu nagy fia vagy, aki imád hazudozni.

– Vagy… – tart egy kis hatásszünetet. – Nézheted úgy is a dolgokat, hogy segítettem az öcsémnek, így nem szakított vele a barátnője.

– Így nézve túl jó fej lennél.

– Ahogy te is.

↪

Az est hátralévő részében elkerülöm Iant és Dannyt is, annak ellenére, hogy mind a ketten próbálnak közelebb férkőzni, s beszélni velem, ami egyrészről jól esik, csak még mindig ki vagyok bukva, hogy a haverjaim, s holnap mindenki azt fogja hinni, hogy eddig hazudoztam nekik, nem szóltam, hogy van egy párom és most már egyben a vőlegényem is, aki Dan édestestvére. Hurrá! Micsoda pletyka. Miként fogom én ezt elmagyarázni a lányoknak?

Hazafelé tartunk. Jobban mondva hozzám, én egy kicsit ittasan, míg Ian teljesen józanon próbálja Amanda kérdéseit hárítani, aki egyszerűen lerázhatatlan, a logikus kíváncsiságával együtt. Megpróbáljuk elmagyarázni neki, hogy egyszer én utaztam el Ianhez látogatóba, Európába, s ott ismerkedtünk meg, majd tartottuk a kapcsolatot, s két éve együtt vagyunk, amit csak Dannek mondtunk el, mert nem tudtuk mi sül ki belőle. Ian pedig az édesanyja állapotára való tekintettel tért haza – ugyanis két hete szívinfarktusa volt, épp lábadozik szegény Barbara –, s most itt is akar maradni, hiszen mindenki, akit szeret, vele lenne. Csak mosolyogok, fogom a kezét és próbálok szerelmesnek tűnni, hátha minden gyanúja kiszáll Ian autójának az ablakán.

– Ian, a szüleidnél szálltál meg, vagy Tiránál? – kérdezi a lány, mire felkapom a fejem és azonnal rávágom: – Otthon.

– Tiránál. Szóval, ha nincs gond, öcsi, a tied a kocsi – vigyorog elégedetten, amitől bukfencezik egyet a hasam. A végtagjaim elnehezülnek, alig vagyok képes a haragomat palástolni. Mi az, hogy nálam? Tényleg ott akar aludni? Nem mintha nem töltöttem volna már férfival az éjszakáimat, a lakásomban, de azok nem a legjobb barátom szüleinek a gyerekei voltak, s nem adták ki magukat a vőlegényemnek. Kényelmetlenül érint a téma, mégis izgatott leszek. Milyen lenne, ha csak úgy felhívnám egy éjszakára? Forró szex, sok orgazmus? Rápillantok az összekulcsolt kezünkre, majd a férfi arcára, amin egy szexi mosoly játszik. Akaratlanul is felsóhajtok, a vérem pezseg a gondolatra is, s a hasam alja bizsereg az orgazmusok gondolatára.

– Tira, pontosak legyetek reggel – mosolyog rám engesztelésül Danny, amitől eszembe jut, hogy éppen ki nem állhatom. Ennek ellenére rámosolygok. Soha nem tudtam rá igazán haragudni, azért meg nem hibáztathatom, hogy szerelmes. Kiszállunk a kocsiból, megölelem Amandát, majd a legjobb barátomat is. – Köszönöm szépen. Tényleg te vagy a világon a legkirályabb. Amúgy meg kaphattál volna rosszabb férjet is – nevet, amire én csak kupán vágom. Vigyorogva néz rám, miközben beszáll az autóba, s elhajt.

– Te is elképzelted, mi lenne, ha nem lennél mérges rám és engednél a vonzalmadnak? – kérdezi Ian, a hátam mögé lopózva, a fülembe suttogva. Akaratlanul megborzongok, majd lépnék is el előle, mikor megfogja a csípőmet, s közelebb húz magához. – Szívesen magamévá tennélek hátulról – motyogja, miközben a nyakamat puszilgatja. Behunyt szemekkel, neki dőlve hagyom magam, s élvezem az érintését a hasamon. Felnyögök, mikor megtalálja a szájával a legérzékenyebb pontot a nyakhajlatomban. – Ez az, Bébi, engedd el magad.

– Kérlek – suttogom. De nem tudom, igazából mire is szeretném rávenni: hagyjon, vagy soha ne engedjen el. Életemben egyszer volt ilyen pasival dolgom, aki egy pillanat alatt képes volt feltüzelni és el is juttatni a csúcsra, azt is megszívtam. Megcsalt.

Egyik keze még mindig az oldalamat simogatja, a másikkal a farmernadrágom gombját ügyeskedi ki a helyéről, s itt szólal meg a vészcsengő a fejemben. Ha nem lenne Ted és Barbara fia, ha nem lenne Danny testvére, s ha nem hazudja azt, hogy a pasim, de legfőképpen, ha nem hangoztatja azt egész este, hogy a vőlegényem, akkor igen, alig várnám, hogy egy ágyban aludjunk, kicsomagoljon a fehér neműmből, majd kényeztessen, de ezek a „ha” kezdetű mondatok elég sok galibát okoznak minden nőnek, így nekem is. Ezért szakítom ki magam az öleléséből, s minden méltóságomat összeszedve megyek el mellette, a szemébe nézve.

– Szeretnél itt maradni? Rendben. Viszont semmi közünk nincs egymáshoz. Holnap tisztázod a szüleiddel a helyzet abszurditását, majd pár nap múlva közlöm Amandával a kis szakításunkat. Ennyi. Ennél többet ne remélj a mi szerelmünktől.

0.

Az uszoda öltözőjében ülök a padon, és várom, hogy a barátaim végre elkészüljenek és mehessünk vissza az egyetemre. El sem tudom hinni, hogy ilyen sokáig készülődnek. Nekem elég volt egy hajszárítás, némi smink, és készen is voltam. Ők pedig a karjuk meghosszabbításának tekintik azt a hülye fésűt. Irritáló. Mindenesetre megértem őket, ha nekem lenne olyan hajam, mint nekik, én is ezt csinálnám. Szerencsémre az én hajam dús és magától begöndörödik, így a kötelező úszás után nem kell vele semmit csinálnom, csak megvárnom, míg a hajszárítás után igazából megszárad. 

– Tira, nincs kedved meginni valamit? Lyukasom van. – Na persze, Babynek akkor van lyukas órája, amikor San Diegóban szakad a hó. 

– Inkább mondd azt, hogy nincs kedved bemenni, ezt senki nem fogja bevenni neked, soha – mondom nyomatékosan, majd elnevetem magam. – Amúgy már kérdezte Danny is, s igent mondtam. Csak siessetek. 

– Kuss, Tira! – kiabál ki az öltözőkabinból Clara, amire csak megforgatom a szemeimet. Ahányszor ezt a mondatot hallom naponta… Szerintem milliomos lennék, ha minden alkalom után kapnék egy dollárt. Szerintük kicsit túl hangos és bunkó vagyok, szerintem csak őszinte. Amúgy rengeteget fejlődtem, mióta velük barátkozom, hiszen képes vagyok kedvességre is, mondjuk. Ha megérdemlik, ha nem, maradjunk annyiban, őket sem kell félteni tőlem. 

– Lányok! – ordít be Dan az öltöző ajtaján. – Elmegyek, ha nem jöttök ki. 

– Hogy ez soha nem képes egy kis türelmet kicsikarni magából… – morgom, majd felállok, a táskámat megfogva kisétálok a legjobb fiú barátunkhoz. 

– Kicsim, igazán szexi vagy ma is – nevet, miközben magához ölel. Egy fehér ruha van rajtam, ami a bokámig ér, s egy ugyanilyen színű saru, valamint a kalapom. A derekamra egy vékony öv van kötve, ami kiemeli a csípőm, s ennyi. Nem tudom, ebben mi szexi, de ha ő mondja, az úgy van. Dan nem igazán dicsér senkit, csak aki megérdemli. A legtöbbször még a barátnőit sem képes ilyen kegyeletben részesíteni, kivéve a mostanit. Nem is értem, mindig gyönyörű lányokkal járt, egyetlenegy sem volt ízlésficammal megáldva, mégsem dicsérte agyon őket. A mostani lányról ne is beszéljünk. Nagyon szép, kicsit szeplős, vörösesbarna haja van, és igazán jó fej velünk is, pedig mi állandó jelleggel körülvesszük Dant, de nem panaszkodott eddig. Szóval egy rossz szava sem lehet a fiúnak rá, ezért is imádják egymást már egy éve. – Este eljössz velünk bulizni? Én, a fiúk és Amanda. 

– Nem is tudom, holnap tesztet írunk anatómiából… 

– Ne kéresd már magad! Talán tudsz válaszolni a férfi nemi szervekkel kapcsolatos kérdésekre… De ha nem, szívesen tartok gyakorlati oktatást – vigyorog, miközben a szemöldökét húzogatja. Felsóhajtok a baromsága hallatán, majd belebokszolok a vállába. Ekkor jönnek ki a lányok, akik meg sem lepődnek a verekedésünk láttán. Hozzászoktak. Szomorú. 

– Barátnőd van, faszfej. 

– Tira! Ne káromkodj már – szól rám Baby. Mint anya, imádom őket, de néha túl sok a nőiességük. Szeretek picit fiús lenni. Ez van, soha nem fogják ezt megemészteni. Ezért is jönnek ki ennyire egymással. A vasárnapi villásreggelinél szokták megtárgyalni, milyen káromkodással rukkoltam elő a héten. Igazán kedves családom van. Apa legalább megért, a bátyámmal együtt, ők kiállnak az én férfias káromkodásaim mellett is. 

– Igenis – kuncogok, majd Danbe karolva elindulok ki a melegbe. A társaság semmiségekről beszélget, miközben beülünk az egyetem közelében lévő bárba, s kérünk egy-egy koktélt. Nekem meg sem kell említenem, melyiket választom, tudják, hogy az Strawberry Colada nevű tejszínes finomságot helyezem a piedesztálra.

– Olyan finom – sóhajtom, majd hátradőlök a kényelmes kanapén, s hallgatom, hogy Dan győzködi a lányokat, hátha eljönnek este ők is bulizni. Persze engem már le sem bagóz, mert elkönyvelte, hogy megyek, ami igaz is. Tudom, hogy csak kifogás volt az anatómia teszt. Szeretnék egy kicsit kikapcsolódni, s Dan erre a legjobb társaság, valamint Amandával is jobban kijövünk, ha ketten vagyunk lányok egy társaságban. Clara és Baby ugyanis kőkemény nemet mondtak a mai estére. Az első a pasijával lesz, a második pedig a szüleivel vacsorázik, amit meg kell értenünk, hiszen annyira ritkán találkoznak, hogy az én panaszkodásom a vasárnap reggelik miatt ezzel szemben jogtalannak tűnik. Mégis, kiöltözni, beülni egy klubba, s anya barátnőivel beszélgetni nem a legjobb program, amit el tudok képzelni bármikor is. Hála az égnek kaptam az egyetem első évében egy engedményt: elvihetem a barátaimat is. Így kevésbé tűnik szörnyűnek? Nem, de legalább viccesebb, mondjuk… Baby olyannyira kijön anyuval, hogy nem tudom, melyiküket is tegyem boldoggá. A ruhám, hajam, szemöldököm, a körmeim, de még a gyantázásom időpontját is megbeszélik előttem. Felnőtt nő vagyok huszonhárom évesen, köszönöm szépen!

– Menjünk, nézzük meg Tiránál a Hamupipőkét! 

– Oroszlánkirály! Nem vagyok buzi.

– Jaj már, Dan, mindenki tudja, hogy Tira kedvéért bármilyen Disney mesét megnézel! – nevettek a barátnőim. Én pedig itt fogom fel a beszélgetés lényegét, ami körülöttem zajlik. Felsóhajtok, s már védelmembe akarom venni a legjobb barátomat, amikor rájövök, én is szívesen megnézném a Hamupipőkét. 

– Menjünk, Édes – mondom kedvesen. 

– Ti azt akarjátok, hogy saját magam is kételkedjek a szexualitásomban? Mert kibaszottul jól haladtok e felé – csattan fel, jó hangosan, mire az összes vendég a bárban felénk néz, és jót mosolyognak Dan mondatán. 

– Semmi gond, öreg, ha meleg vagy. Szivárvány meg minden – nevet az egyik srác, majd rám vigyorog. Felmutatom felé a hüvelykujjam, tetszésemet kimutatva, utána elindulok haza a többiekkel együtt. 

↬

A Hamupipőke után hazamennek a srácok, hogy eltudjak készülni az esti buliba. Nem mintha nem szerettem volna jobban a kocsmázást, de egy kis táncolást sem utasíthattam vissza, így fürdés után előkeresem az egyik szakadt, rövid farmernadrágomat, fekete, zárt magassarkúmat és az ugyanilyen színű topomat.

A sminkem egyszerű: kihúzott szemek, szempillaspirál, arcpirosító, s egy pink matt rúzs. Felcsatolom a fehér órámat, kivasalom a hajam, s késznek nyilvánítom magam. Egy óra alatt elkészülök, így a maradék pár percben átdobálom a kistáskámba a cuccaim, fogom a fekete-pink színű absztrakt, hosszú kardigánom, majd a lifttel lemegyek a földszintre várakozni. Mikor megjön a taxim, bediktálom a címet, és pár perc után már ott is vagyok a Roysnál, ahol Dan és Amanda a többiekkel körülvett kör közepén állnak. Nem is figyelem igazán, kik vannak ott, csak átfurakodom a fiúk garmadáján, s megállok, hogy én is tátott szájjal bámulhassam a legjobb barátomat és a csaját, amint egymás fejét ordítják le. 

– Jaj, de jó! Megjött a szent és sérthetetlen Tira McAdams is! – ordítja a képembe Amanda, majd megragadva a karom, húz az ellenkező irányba, mint amerre szeretnék menni. – Alig vártam, hogy ide érj, s válaszolj pár kérdésemre – fordul felém. Dan követ minket, mégsem rá fokuszálok. Egy kicsit leragadtam annál a pontnál, mikor elkezdett Amanda rángatni. 

– Na, jó. Mégis mi történik itt? – kérdezem felhúzott szemöldökkel, s kirántom a kezemet a szorításából. Kicsit őrült módjára viselkedik a csaj, s ez nem igazán jön be. Szóval érdekel a magyarázata. 

– Ti tényleg csókolóztatok délután az uszodában? Mert látott titeket Matt és Kevin, ahogy Dan ölelgetett közben! El sem hiszem, hogy én hülye, megbíztam benned, és azt hittem, semmit nem akarsz a pasimtól! 

– Csak megölelt! Jézusom! Ne legyél már ennyire hisztis. Szerelmes beléd – magyarázom, de mintha meg sem hallaná, mondja tovább. Egy idő után Dan próbálja leállítani, mégsem hagyja abba, s itt telik be a pohár. – Nincs semmi bizonyítékod, Amanda! Fejezd már be – szólok közbe, mire észbe kap, s előszedi a telefonját, hogy megmutassa a képet, ami tényleg minket ábrázol, ahogy Dan nyakában csüngök a lányöltöző előtt. – Ez egy ölelés – sóhajtok fel bosszúsan. – Magyarázd már el a csajodnak, Dan! 

– Igen, Szívem! Amúgy is van pasija! – vágja ki magát, amire tátott szájjal nézek a legjobb barátomra. Megértem, hogy szerelmes, most tényleg, nem hiába vannak együtt egy éve, ennek ellenére nem kell minden sületlenséget összehordania, hogy megértesse a barátnőjével, hogy őt szereti. 

– Hogyan? – kérdezem. 

– Ki?

– Én. – A válasz a hátam mögül érkezik, egy ismerős idegentől, akivel még soha életemben nem találkoztam, csak képeken láttam a Weatherford család kandallóján. Ian Weatherford, Danny bátyja áll a hátam mögött és ereszkedik fél térdre előttem. – Az időzítés nem a legjobb, ennek ellenére már hónapok óta a megfelelő pillanatra várok. Szerelmem, lennél a feleségem? – Ez csak az álmaimban történhet meg. Ilyen nem létezik. Nem, nem és nem… Ez képtelenség.

– Igen! – Hallom az örömkiáltást, de nem a saját számból hangzik el. Most mégis mi a fasz történik?