2.

Barbara izgatottan hallgatja Amanda és a drága fiai beszámolóját a nagy leánykérésről, míg én csendben ülök a hintaágyban Ian mellett, bólogatok és igenekkel felelek a megfelelő helyeken, Ted pedig összehúzott szemekkel áll és néz ránk, míg a felesége vállait simogatja. Próbálja lenyugtatni, ugyanis a szívinfarktusa után az orvosai teljes körű nyugalmat írtak elő neki, most mégis rettentően izgatott. Alig bír ülve maradni, s állandó jelleggel kérdezősködik rólunk, Iannel. Én már az elején elvesztettem a fonalat, mikor Amanda kikotyogta a reggeli közben, és majdhogynem megfulladtam a pirítósomtól, valljuk be, elég szerencsétlen halál lett volna, de egyre kevésbé örülök, hogy nem történt meg. Hiszen Barbara az ölelgetések után, felhívta a szüleimet, miszerint: „Helenéknek is tudniuk kell ezt a csodás hírt!” Aha, hát azóta csörög a telefonom, megállás nélkül érkeznek az sms-ek a barátnőimtől, akiket anyu értesíthetett, s ha ez még nem lenne elég, a holnapi villásreggelire mindenki meg van hívva, hogy ünnepeljünk. Úgy értem, mi van? A szüleim azért ennyire nem ismerhetnek rosszul! Én és egy távkapcsolat? Két hét múlva meghaltam volna szerelmi bánatomban. Ennek ellenére csak Ted néz ránk gyanúsan. Felteszem, jogosan.

A maradék önuralmamat összeszedve állok fel, s jelentem be, hogy el kell mennem a mosdóba. Adok Barbarának egy puszit, majd tovább is állok. Danny annyi kibaszott hálával és köszönömmel jön nekem, hogy az egész élete kevés lesz rá. Csak érjek ki innen. Mert egy dolog, ha a barátainknak hazudunk, a másik, ha a Weatherford szülőknek, de az enyémeknek? Ez már egészen más dolog. Ennyit azért nem érhet Dannynek Amanda, ugye? Hiszen nem akarhatja, hogy ezt sokáig folytassam. Csak féltékeny volt, majd megnyugodott volna szegény lány. A szerelem hülyeségeket hoz ki az emberből, megértem. Ennek ellenére nem játszhatjuk el a szerelmes párt örökidőkig mindenki előtt, mert Amanda nem bízik bennem…

Beérve a nappaliba megállok, és a falnak dőlök. Mélyeket lélegezve próbálok megnyugodni és nem elsírni magam. Normális vagyok én? Csak sodródom az árral, nézem Iant, ahogy hazudozik, s nem látszik, hogy egy cseppet is bánná. Neki teljesen kényelmes megoldásnak tűnik az ügyvédi szakmájához egy elrendezett házasság. Legszívesebben ordítanék, de mindenhol körülvesznek, így csak kikapcsolok.

Szeretem a legjobb barátomat, bármit megtennék érte, s úgy érzem ezt már bizonyítottam, szóval nem értem, ha annyira szerelmes Amandába, s fordítva, akkor meg kellene értetnie a lánnyal, hogy nem jelentek veszélyt a kapcsolatukra. Hiszen a későbbiekben újra szingli leszek, és maradok, ahol vagyok. Ennek ellenére magamra öltök egy friss menyasszonyhoz illő mosolyt, és elindulok a kertbe, ahol a többiek már ott járhatnak, ki miben lesz jelen a menyegzőn.

– Várj egy pillanatot, Szívem – jön velem szemben Ted, amitől görcsbe rándul a gyomrom, és megfeledkezve magamról a hasamhoz kapok. Egy másodpercre oda kapja a tekintetét, majd visszanéz a szemeimbe. – Áruld el, Csillagom, mi folyik itt. Lehet, hogy Barbarát könnyű becsapni ilyen romantikus maszlaggal, de engem nem. Feszült vagy, figyelmetlen és olyan távolságtartó a fiaimmal, mintha te lennél a nyár tündér, ők meg a tél hercegei.

Megmerevedek, ott, álló helyzetben, majd kiengedve a visszatartott levegőt, lehuppanok a kanapéra. Megkönnyebbülésemben elsírom magam, mire Ted mellém ül, és elkezdi simogatni a vállam. Vár, amíg megnyugszom, s mikor megtörténik, hüppögve elmesélem neki az egész sztorit, amibe a fiai kevertek. Megértően bólogat és káromkodik, így egy kicsit jobb kedvem kerekedik a végére.

– Honnan szedted a tündéres hasonlatot?

– Barbara imádkozik egy unokáért, ezért megnézett egy mesét, Csingilingről. Ne is kérdezd! – legyint lemondóan, amire felnevetek.

– Imádom Csinget – mosolygok. Ő is ezt teszi, majd komoly képpel néz rám. Bólintok, miszerint várom a tanácsát. Ugyanis kifogytam az épeszű ötletekből.

– Csillagom, olyan vagy ennek a családnak, mint a napfény. Nélküled el sem tudjuk képzelni az életünket. Évek óta jársz ide, az egyetemnek pár nap múlva vége. Csak a diplomaosztótok van hátra. A szüleiddel barátok vagyunk, így soha nem kérnélek arra, hogy hazudj, de tedd meg értünk, Barbaráért. Nincs jól, persze javult az állapota, de gyorsan fárad, magas a vérnyomása és annyira izgul, mi lesz Dannel és Amandával. Megkedvelte az elmúlt egy évben azt a lányt. – Egy pillanatnyi szünetet hagy, majd folytatja. – Össze-vissza fecsegek itt – sóhajt. Érdeklődve nézek rá. Nem pontosan értem, mi történik most. – Szóval… Szeretünk, szeretjük az ostoba fiainkat is, de itt most az a legfontosabb, hogy ne érje stressz a feleségemet. Nem biztos, hogy tudna mibe kapaszkodni, ha Ian vagy te elmennétek, netán Amanda, mégis, a legrosszabb az lenne, hogy a szíve nem bírná ki ekkora örömhír után a veszteséget. Képes lennél erre? – kérdezi reménykedve, picit bosszúsan. Csak pislogok.

– Mire is kérsz pontosan? – Nyelek egy nagyot, mert sejtem a választ, s ha ő kér meg rá, az nem olyan, mint Danny kérése, sem Amanda kedvéért eljátszott színjáték. Ez fontos. Neki és az egész családomnak.

– Legyél Ian menyasszonya, míg Barbara jobban nem lesz.

– Ted én nem… Ne haragudj, de ez eszméletlenül kínos így is. Nem tudjuk, mikor épül fel teljesen Barbara, mi van, ha hónapokig tart? Addig legyek a fiad párja? – kelek ki magamból. Felpattanok és fel-le kezdek járkálni. Ő csak megértően hümmög, majd idegesen feláll. Megállít, s megölel. Jóleső érzés Ted karjaiban lenni, mintha az apám lenne. Megpuszilja a fejem búbját, majd elenged. Egyből jobban érzem magam. – Megteszem. A pótszüleim vagytok. Majd belehaltam két hete, mikor Barbara bekerült a kórházba. Rajtam nem múlhat az egészségügyi állapota. Leszek a fiad álmenyasszonya. – Bólintok megerősítés képen, amitől halvány mosoly kúszik az arcára. – Viszont! Nem ígérhetem, hogy lesznek unokáid a továbbiakban, mert ha a fiad nem tartja a gatyájában a farkát, kiherélem! – morogom, amire elneveti magát.

– Hidd el, lesz egy-két keresetlen szavam mind a kettő tökfilkóhoz. Azt hinné az ember, húsz év felett a fiai felnőttek… Mekkorát tévedtem – nevet, én is kuncogok, majd belékarolva csatlakozunk a kertben ücsörgőkhöz. Én leülök Ian mellé, jó szorosan, hátha veszi az adást és átkarol, de csak értetlenül pillant felém, ahogy Danny is. Rájuk mosolygok, bár nem a legőszintébben, amíg rá nem nézek Barbarára, onnantól pedig nem is lehetnék hálásabb: szeretem őket. Befogadtak a lányuknak, összebarátkoztak a szüleimmel, s mindenhova elvittek magukkal, ahova csak ők mentek az elmúlt években, támogattak az egyetem folyamán, még ha egy hülye faszkalapot is szedtem össze, aki dobott, mellettem álltak. Őszintén nevetek rá Ianre, mikor mond valamit a koszorúslányok fodros ruhájáról. Ha játszunk, akkor játsszunk jól: megfogom a kezét és összekulcsolom a combomon az ujjainkat, majd adok az arcára egy puszit.

– Türkizkék, hosszú ruhákra gondoltam – mosolygok édesen. Amanda bólint, miszerint tetszik neki az ötlet. Dan csak néz és próbálja megfejteni, mi történik, Ted mosolyog és elismerően bólint. Szóval egész jó színésznőnek bizonyulok, ha tényleg megerőltetem magam.

– Drágáim, mikorra tervezitek az esküvőt? – kérdezi Barbara, mosolyogva. Ian felém pillant, amire rákacsintok.

– Nem tudjuk, anya.

– Tegnap este azt mondták nem szeretnének sokáig várni – kotyog közbe Amanda, amire megszorítom a „párom” kezét.

– Ez remek! Holnap megbeszélünk mindent, édesanyáddal bármiben segítünk, amiben csak kell.

– Köszönöm szépen, elkél a segítség, ugye Édesem? – kérdezem Iant, aki átkarolja a derekamat és megpuszilja az arcomat.

– Így van, Bébi – nevet. Rámosolygok és hozzábújok. Sajnos a jóleső érzést megtudnám szokni, ami elkap minden pillanatban, amit mellette töltök. A puszik, simogatások és az észveszejtő csókok a nyakamon… Már megint beindultam, pedig nem tesz semmit, csak mellettem ül… Mégis, ha a tegnap estére gondolok, a járdán, a bugyim elkezd nedvesedni, ami nem jelent túl jót az álházasságunkra nézve. Nem képzelhetek bele többet, mint az összes eddigi rossz kapcsolatomba. Csak álmenyasszony vagyok, ő az álvőlegényem, és rohadtul igaz, hogy benedvesedtem tőle.